Adózás és dóbermann

Adózás és dobermann?  Hogy jöhet ez össze? 
Az adózás történelmének egyik legérdekesebb titkát fedem fel Nektek.

Gondolta volna, hogy az adózás története bővelkedik az érdekességekben és nem csak pénzügy vagy a számvitel területén? Ilyen érdekesség az, hogy a dobermann kutyafajta kitenyésztése egy adószedőnek és az ő hivatali munkájának köszönheti létrejöttét.


Az adószedők mestersége a múltban rendkívül veszélyes foglalkozás volt. Mivel amióta  világ, a világ a zemberek nem szeretik az adószedőket, sőt utálják őket mint a…..kutya a…-t.
Érthető ez, hiszen akinek az a feladata, hogy elvegye mások nehezen megkeresett vagyonkáját, –miközben nehezen láthatóak érezhetőek a cserébe kapott ellenszolgáltatások – szükségszerűen utálatot váltanak ki az adózókból.

A régmúltban fokozta a mesterség veszélyességét, hogy az adószedő fizikálisan is beszedte a pénzt és bizony sokszor ládaszámnyi pénzt kellett több napi járóföldnyi távolságra eljuttatnia. A haszonlesésből rátámadó rablók bizony sokszor nem csak a pénzt, hanem bizony az életét is elvették  e hivatás művelőjének. Ezért sok esetben az adószedőket katonai vagy rendőri kísérettel látták el, ezzel is védve őket a fizikai bántalmazástól és a kifosztástól.

A hatályos magyar szabályozás szerint is, „..ha az eljárás zavartalan lefolytatása másképpen nem biztosítható – igazoltatás esetén, ellenőrzési vagy végrehajtási eljárás során – az eljáró adóhatóság a rendőrségről szóló törvény szerinti rendőri intézkedés megtételét kezdeményezheti, vagy a NAV hivatásos állományú, jelen lévő tagja útján biztosíthatja tevékenységének megfelelő körülményeit. Ennek során az eljáró szervek akár kényszerintézkedéseket is tehetnek.”

Az előző mondat lefordítva az adózók nyelvére: ha gond van, rendőri segítséget kérhetnek a NAV munkatársai a munkájuk végrehajtásához, illetve egyéb más kényszerintézkedéshez folyamodhatnak.
Tehát akár ennek megfelelően az őrző-védő szolgálatot akár kutyák segítségével is lehet biztosítani.

A régmúltban ehhez a módszerhez folyamodott a mai Németország területén lévő Apolda város környékének adószedője is.
Friedrich Louis Dobermann (eredetileg Tobermann) Apolda városában született 1834 január 2-án, és itt is halt meg 1894 június 9-én. Élete során többfajta közhivatalt is ellátott, volt endőr, gyepmester (sintér), majd adóbehajtó, pályáját éjjeliőrként fejezte be. Ezeket a nem veszélytelen állásait az általa kitenyésztett kutyák segítségével látta el.

Dobermann adóbehajtóként – mivel gyakran nagy összegekkel kellett közlekednie – úgy döntött, hogy egy falka a tolvajok megfutamítására alkalmas kutyával veszi körbe magát. Ehhez bátor, intelligens és vad, kutyákra volt szüksége. A gyepmesteri tapasztalataira alapozva, az általa begyűjtött állatokból kiválogatta a legbátrabb, legkeményebb példányokat – elkezdte kiképezni saját testőrségét.

Dobermann az angol származású  airedale terriert , ami egy rendkívül bátor fajta kezdte el keresztezni a már meglévő állományával. A tenyésztés eredményét először 1863-ban mutatta be az apoldai kutyavásáron, és komoly elismerést aratott vele.
Nem tudhatjuk a tenyésztésben mennyi volt a tudatosság, és mennyi a véletlen, – Dobermann ugyanis semmiféle feljegyzést nem hagyott hátra a keresztezésekről – de ez ma már mindegy is. Az eredmények, e nélkül is őt igazolják.

Dobermann 1870 –ig folytatta keresztezési kísérleteit. A dobermann kutya formálásában elsősorban a rottweiler játszott szerepet, de valószínűleg felhasználta a gordon szettert , a kék dogot, a schnauzert és a rövid szőrű pincsert , illetve a manchester terriert , is.
A fajta, a végleges alakját az adószedő kutyatenyésztő halála után kapta, mikor is a munkáját folytató tenyésztők keskeny fejformát és elegánsabb vonalú nyakat alakítottak ki. Az  így létrejövő új faj már kevésbé hasonlított a rottweilerhez.
Ez főként a szintén Apoldából származó Otto Göller érdeme, aki Dobermann halála után megörökölte annak kutyafalkáját. Göller drákói szigorral látott munkának.
Pedig ő nem volt sem adóbeszedő, sem sintér. Ennek ellenére felvásárolta a környék összes dobermannját, majd a gyengéket – „Hadd hulljon a férgese!” – kiirtotta. A megmaradt erős, egészséges egyedeket használta tenyésztésre.

Vajon a mai vállalkozók is egy ilyen tenyésztési folyamatban vesznek részt? Vagy ez csak egy pikirt áthallás a részemről? 

De visszatérve az eredeti történethez:
A kutyafajták ritkán viselik a fajtanemesítő nevét, viszont a dobermann az egyetlen német fajta, amely kitenyésztője nevét viseli.
A dobermann rossz hírét elsősorban annak köszönheti, hogy a második világháború koncentrációs táboraiban is használták őrző-védő kutyaként. Kegyetlensége kizárólag az ember műve, bármelyik kutya, amelyet agresszívnak nevelnek, azzá válik. A dobermannt a testi felépítése és a kiemelkedő intelligenciája tette alkalmassá erre a „feladatra”.

Apolda városa a mai napig nagy becsben tartja egykori polgárát, jobban mondva az általa kitenyésztett fajt, 1999-ben szobrot is állítottak Dobermann emlékére.