Adózás és dobermann?  Hogy jöhet ez össze? 
Az adózás történelmének egyik legérdekesebb titkát fedem fel Nektek.

Gondolta volna, hogy az adózás története bővelkedik az érdekességekben és nem csak pénzügy vagy a számvitel területén? Ilyen érdekesség az, hogy a dobermann kutyafajta kitenyésztése egy adószedőnek és az ő hivatali munkájának köszönheti létrejöttét.


Az adószedők mestersége a múltban rendkívül veszélyes foglalkozás volt. Mivel amióta  világ, a világ a zemberek nem szeretik az adószedőket, sőt utálják őket mint a…..kutya a…-t.
Érthető ez, hiszen akinek az a feladata, hogy elvegye mások nehezen megkeresett vagyonkáját, –miközben nehezen láthatóak érezhetőek a cserébe kapott ellenszolgáltatások – szükségszerűen utálatot váltanak ki az adózókból.

A régmúltban fokozta a mesterség veszélyességét, hogy az adószedő fizikálisan is beszedte a pénzt és bizony sokszor ládaszámnyi pénzt kellett több napi járóföldnyi távolságra eljuttatnia. A haszonlesésből rátámadó rablók bizony sokszor nem csak a pénzt, hanem bizony az életét is elvették  e hivatás művelőjének. Ezért sok esetben az adószedőket katonai vagy rendőri kísérettel látták el, ezzel is védve őket a fizikai bántalmazástól és a kifosztástól.

A hatályos magyar szabályozás szerint is, „..ha az eljárás zavartalan lefolytatása másképpen nem biztosítható – igazoltatás esetén, ellenőrzési vagy végrehajtási eljárás során – az eljáró adóhatóság a rendőrségről szóló törvény szerinti rendőri intézkedés megtételét kezdeményezheti, vagy a NAV hivatásos állományú, jelen lévő tagja útján biztosíthatja tevékenységének megfelelő körülményeit. Ennek során az eljáró szervek akár kényszerintézkedéseket is tehetnek.”

Az előző mondat lefordítva az adózók nyelvére: ha gond van, rendőri segítséget kérhetnek a NAV munkatársai a munkájuk végrehajtásához, illetve egyéb más kényszerintézkedéshez folyamodhatnak.
Tehát akár ennek megfelelően az őrző-védő szolgálatot akár kutyák segítségével is lehet biztosítani.

A régmúltban ehhez a módszerhez folyamodott a mai Németország területén lévő Apolda város környékének adószedője is.
Friedrich Louis Dobermann (eredetileg Tobermann) Apolda városában született 1834 január 2-án, és itt is halt meg 1894 június 9-én. Élete során többfajta közhivatalt is ellátott, volt endőr, gyepmester (sintér), majd adóbehajtó, pályáját éjjeliőrként fejezte be. Ezeket a nem veszélytelen állásait az általa kitenyésztett kutyák segítségével látta el.

Dobermann adóbehajtóként – mivel gyakran nagy összegekkel kellett közlekednie – úgy döntött, hogy egy falka a tolvajok megfutamítására alkalmas kutyával veszi körbe magát. Ehhez bátor, intelligens és vad, kutyákra volt szüksége. A gyepmesteri tapasztalataira alapozva, az általa begyűjtött állatokból kiválogatta a legbátrabb, legkeményebb példányokat – elkezdte kiképezni saját testőrségét.

Dobermann az angol származású  airedale terriert , ami egy rendkívül bátor fajta kezdte el keresztezni a már meglévő állományával. A tenyésztés eredményét először 1863-ban mutatta be az apoldai kutyavásáron, és komoly elismerést aratott vele.
Nem tudhatjuk a tenyésztésben mennyi volt a tudatosság, és mennyi a véletlen, – Dobermann ugyanis semmiféle feljegyzést nem hagyott hátra a keresztezésekről – de ez ma már mindegy is. Az eredmények, e nélkül is őt igazolják.

Dobermann 1870 –ig folytatta keresztezési kísérleteit. A dobermann kutya formálásában elsősorban a rottweiler játszott szerepet, de valószínűleg felhasználta a gordon szettert , a kék dogot, a schnauzert és a rövid szőrű pincsert , illetve a manchester terriert , is.
A fajta, a végleges alakját az adószedő kutyatenyésztő halála után kapta, mikor is a munkáját folytató tenyésztők keskeny fejformát és elegánsabb vonalú nyakat alakítottak ki. Az  így létrejövő új faj már kevésbé hasonlított a rottweilerhez.
Ez főként a szintén Apoldából származó Otto Göller érdeme, aki Dobermann halála után megörökölte annak kutyafalkáját. Göller drákói szigorral látott munkának.
Pedig ő nem volt sem adóbeszedő, sem sintér. Ennek ellenére felvásárolta a környék összes dobermannját, majd a gyengéket – „Hadd hulljon a férgese!” – kiirtotta. A megmaradt erős, egészséges egyedeket használta tenyésztésre.

Vajon a mai vállalkozók is egy ilyen tenyésztési folyamatban vesznek részt? Vagy ez csak egy pikirt áthallás a részemről? 

De visszatérve az eredeti történethez:
A kutyafajták ritkán viselik a fajtanemesítő nevét, viszont a dobermann az egyetlen német fajta, amely kitenyésztője nevét viseli.
A dobermann rossz hírét elsősorban annak köszönheti, hogy a második világháború koncentrációs táboraiban is használták őrző-védő kutyaként. Kegyetlensége kizárólag az ember műve, bármelyik kutya, amelyet agresszívnak nevelnek, azzá válik. A dobermannt a testi felépítése és a kiemelkedő intelligenciája tette alkalmassá erre a „feladatra”.

Apolda városa a mai napig nagy becsben tartja egykori polgárát, jobban mondva az általa kitenyésztett fajt, 1999-ben szobrot is állítottak Dobermann emlékére.